Szögek a szöges dobozból, amelyet óvoda után a nagyapámtól kapott speciális „szegverő sámliba” volt lehetőségem verni. Valóságos szögtársadalom kavarodott a papírdobozban, amelynek csúcsán minden vitán felül a már-már facsavar kvalitásokat felmutató csavart szög helyezkedett el. Nem pusztán az Öreg által rajongással ecsetelt kivételes rögzítési tulajdonságai miatt, hanem egyedi megjelenésével és azzal, hogy ellenállt minden kísérletemnek, hogy kiskalapácsommal a deszkába kényszerítsem.
A szögeknek történetük volt. Nem csak egyszerű vasdarabok, hanem a hétköznapi beszédtéma részei voltak, hiszen alig néhány száz méterre szögverő sámlitól születtek, és ehhez a környék minden lakójának, férfinak és nőnek köze volt. Vagy úgy hogy a közeli gyár szögverőjében süketült az észveszejtő zajban, esetleg a huzalműben foglalatoskodott a megfelelő alapanyag előkészítésével, vagy úgy, hogy a szomszédos Fekete Laci kocsmában mérte a híg sört a műszak után felfrissülni, majd azzal a lendülettel eltompulni is vágyó munkásnak.
Csodálattal néztem, ahogy az Öreg, (a „Fater”) két-három jól irányzott, lendületes kalapácsütése nyomán a szög szára engedelmes hatolt át a deszkarétegeken. Olyan varázslat volt ez, amelyet csodálattal néztem a szükséges eszközök birtokában, ám az elengedhetetlen tudást nélkülözve.
Az én kiskalapácsom sután fordult le a meglepően kicsinek mutatkozó szög fejéről. Ha pedig stratégiát váltva inkább a lendületre koncentráltam, gyakran elvétettem a célt. Idővel persze az arányok változtak, több találat és kevesebb görbült szög kísérte a délutáni kalapálásokat.
A szög vs én, nem magányos küzdelem volt. Olyan társasjáték, amelynek nagyapám része volt és olyan közös élményt hozott, amely máig elkísér. Ettől kezdve a barkácsolás nem magányos tevékenység, hanem közös élmény. Tehát szegverő sámlit mindenkinek!
Csináljunk szegverő sámlit!
Csináljuk együtt! Do It Together! DIT!